I. Betyár Triatlon

A Sobri Jóska Bakonyi Kalandpark adott otthont ennek az első rendezésű versenynek. Szép környezet, jó szervezés, szuper pálya.

Egy elég mókásra sikeredett leutazás után következett a jól megszokott rutin feladatok. Rajtcsomag átvétel, mely során megkaptam a pólót, ami miatt neveztem. =) Bringa összerakás, depó, melegítés, majd a rajt.

1km volt az úszás, amit 2 körben kellett teljesíteni. A rajtba a szokásos bunyó megint meg volt, viszont ha a bójasor mellett úsztam akkor ott volt a bunyó, ha a másik oldalt, akkor ott. Szóval nem tudom, hogy miért, talán ennyire szexi vagyok a vízben, de mindig nálam van az adok-kapok. A kimászás is érdekes volt, mert sima, nagyon csúszós agyag volt a H2O-val teli medence széle, ami ugye befelé lejtett. Bemászásnál nem volt gond, mert előre dobtál egy hasast a vízbe, de kimászásnál ezt a mutatványt nem lett volna kedvem megismételni. Pedig sikerült… Szépen megcsúsztam kijövetelkor és csak ezután segített kimászni, az amúgy erre a célra odarendelt segítő.

A 42km-es bringázást 6db 7 kilis körben kellett teljesíteni. Végig élveztem, még az emelkedőket. De persze a legjobban azt élveztem, mikor a lejtőn elértem a 80km/h-t. Ilyet még sohasem tapasztaltam, hogy váltanék a keményebb fokozatra, de már nincs több. Összességében egy elég technikás pálya volt, viszont baromi gyorsnak is éreztem.

A kedvencem a futás volt. Sík terepnek volt meghirdetve, közben 4 kilométer hosszan emelkedett, majd csak a visszafordulás miatt lejtett. Döngölt földút volt, tele kövekkel, kavicsokkal, ami nem nagyon tetszett sem a cipőmnek, sem a lábamnak. Viszont egyenletesen futottam és a végén picit megtréfáltak minket, mert én egy 300 méterrel korábbi kapura gondoltam, hogy az lesz a célkapu, így már ez előtt 500 méterrel ráléptem a maxi pedálra. Hát nem az volt a kapu, így az a plusz 300m eléggé fájdalmas és szarul eső volt.

Bringázás alatt néha szórakozott velem a bal combfeszítőm és távolítóm. És a futás elején még megmaradt a feszítő érzése. Valószínűleg csak beképzeltem magamnak… Csak mókázni jöttem erre a versenyre, viszont elég keményre sikerült. Jövőre ismét jövök, mert szuper verseny szuper pályával.

Reklámok

Tervek a következő hónapokra

A hétvégén részt veszek az első rendezésű Betyár Triatlonon, amin a héten történő átmozgatások fényében nem lesz olyan rossz. De ez majd a szombati mocorgás után fog kiderülni. Tervben egy kőkemény olimpiai táv van, ami után majd úgy kell fölkaparni a földről.

Egy hétre rá, szeptember 4-én, kimegyek a Nike Félmaratonra, mert több futóm is itt debütál. Ha már ott leszek, lehet hogy lefutom emlékezetből, de ez legkorábban előtte való nap dől el.

Közben elkezdem a felkészülést a fekvenyomó versenyre, ahol október elsején fogok debütálni, majd pár héttel rá lehetséges egy pump & run verseny kipróbálása is.

Október másodikán egy maratont fogok teljesíteni, remélhetőleg PB-vel, de az előző napi fekve nyomó verseny átírhatja az egész forgató könyvet. Bízom benne, hogy nem teszi 😉

És amint készen lesz az órarendem keresek egy úszó klubot, akikkel reggelente tudok edzeni. Abban bízom, hogy a közös edzések kicsit megindítanak az úszás terén és nem lesz vele jövőre gondom.

Elég soknak tűnik ez a tervezet, és az is! Viszont szerintem sikerülni fog összeegyeztetni őket, és kibírom ezt a 1-1,5 hónapot.

Levezetés Domboriban

Péntek reggel kapom Józsitól a lehetőséget, hogy van egy megüresedett előnevezésük és lehetséges, hogy fuvart is tud szerezni nekem másnapra. Nekem nem is kell több, kapva kapok az alkalmon és lecsapok a nevezésre és beszélek az illetékes személyszállító jármű tulajdonosával és egyben sofőrjével. Bringát tud vinni és visszafelé beférek. Jól van, akkor bringa lent lesz, nevezés van és haza is jutok, de még mindig nem tudom, hogyan jutok le Fadd-Domboriba, ami hát nem épp a közelségéről híres. Ekkor kezdett a dolog érdekessé válni. Elő a mobiltelefon és nézegetem a telefonszámokat és aki triatlonos, azt szépen felhívom és megkérdem, hogy tud-e nékem segíteni. Hosszas, eredménytelen beszélgetések után eljutottam Rayhez, aki kis türelmet kért és pár perc múlva csörgette is a telefonom, hogy küldött egy számot, akihez még befér egy nem épp nagy darab ember. Hívom őt és egyeztetünk. Valóban beférek és lejutok a versenyre! Majd’ 3 órányi telefonálgatás, várakozás után megoldódott a probléma. Nem volt könnyű és egyszerű! =)

A leutazás egy élmény volt. Cseke Csabival (ő volt az a kedves triatlonista, aki levitt) beszélgettünk kb. 1 órácskát az utazás első felében, majd a mellettem üldögélő 2 kiskölök viselkedésének a tanulmányozásával ütöttem el a maradék szűk 1 órát.Pontosabban 1 gyerek tanulmányozásával, mert a másik, jó srác módjára, az utazás megkezdése után 10 perccel már aludt. Érdekes volt, hogy egy csavaros tetejű dobozzal több 10 percig lefoglalta magát. Csabinak meg hatalmas tisztelet, hogy 4! gyerek mellett még tud edzeni és szép eredményeket is hozni.

Mikor leérkeztünk egyből össze is futottam Ádámmal és Fess-sel.  De elég gyorsan el is váltak útjaink. Én Bodzsit kerestem meg, amit sikeresen abszolváltam. Majd megpróbáltam a bringám és a rajtcsomagom becserkészni. Ezek már nem mentem túl gyorsan és kezdtem kétségbe esni, mikor a 3-4. hívásra sem reagáltak, de aztán végül megkerült minden és eljött az ideje a depózásnak is. Depózás közben nézegetek jobbra-balra és olyan nevekkel találkoztam, hogy kicsit összehúztam magam. Mellettem pakolt le Bartos Tomi, Búza Bence, Király Kristóf és egyéb gyors sportolók és már mikor indulni akartam kifelé, hát nem Kuttor Csabi tette be közvetlen mellém a bringáját. Kicsit összébb húztam a cuccaimat és kimentem.

Szépen bemelegítettem és az utolsó pillanatok egyikére hagytam a check-in-t. Majd bevágódtam a vízbe és a rajthoz úsztam. Volt egy kis gond a rajtnál, de végül ellőtték és megindult a mezőny. Én találtam magamnak egy srácot, akivel elúsztam. Folyamatosan figyeltem rá és nem érdekelt a mezőny csak ez a srác. Hol ő indult meg, hol én. De együtt jöttünk ki a vízből. Gyors depó (ő gyorsabb volt) és irány a bringa pálya. Igaz, hogy ő gyorsabb volt a depóban, de elhülyéskedett a felszállással, így én előbb kezdtem meg a bringát. Viszont 1-2 kilivel később már rajtam volt, majd lószolt egyet. Én utána és tettem a kereket. Nagyon leakart rázni és a 3. lósszal már sikerült leakasztania. Innentől egyedül pörgettem a hajtókart. Fordító után szembeszél és egy kanyart benéztem. Kibújtam a cipőből gondolva itt a vége, jön a depó. Hát nem így lett volt még pár kili vissza. Bringa után ismét gyors depó és az irányt a futópálya felé vettem. Lábam egész jól mozgott egész erős tempót tudtam menni, de túl erős volt…1,5 km-nél jött a holtpont és inkább visszavettem, mint hogy nagyon küzdenék. Elég volt az atádon. Miután elmúlt jött a fordító és innen szépen gyorsulóra vettem a figurát. Be is értem az úszás közben kiszemelt srácot és egy hanyag, frissítés közbeni előzéssel megléptem. Jóféle meghalás lett a végére,de azért éreztem az ironmant a lábaimban.

Célkapu mögött összejött egy kisebb társaság, akikkel jót beszélgettünk, de ennek véget vetett a következő csoport rajtja, ahol Bodzsi sokadmagával állt rajhoz. Megnéztem az úszást, majd elmentem átöltözni.

Miközben vártam vissza  őket a bringázásból táplálkoztam egyet és egyszer csak egy ismerős bringa suhant el előttem. Mintha Zsófi lett volna. Vettem is az irányt a depó felé, de mire odaértem már elfutott az a boly. Nem sokkal ezután megérkezett Bodzsi is, és megkezdte a futást. Gondoltam, jó fej leszek és a célban a megfáradt arcukba villantok a vakuval, de csak Bodzsi érkezését láttam. El is határoztam, hogy mikor újra Pesten leszek, akkor elmegyek a szemészetre, mert nem jó a szemem. De szerencsére ez nem volt szükséges, mert kidepózás után összefutottam újra Ádival, aki, már meglepetésemre, Zsófival beszélgetett.

A kocsihoz menet meg lett csodálva Ádám masszív, saját építésű gépsárkánya, amit követően szomorúan nyugtáztam, hogy a keresett gépjármű nem a korábbi helyén áll, így megint kezdhettem a keresgélést. Szuper volt! Innentől merő unalom és agresszió volt a történet érzelmi töltete. Megvártuk az eredményhirdetést, hátha nyerünk vmi utalványt vagy órát, de ez nem jött össze, így kicsivel 20 óra után hazaindultunk.

 

Nagyatádi D-day

Hol is kezdjem? Direkt vártam pár napot, hogy kicsit rendeződjenek bennem a dolgok,
de még mindig dolgozik bennem a botmixer. Talán a legegyszerűbb, ha az elején,
mondjuk egy kis előzménnyel indítok.

Az egész úgy kezdődött, hogy Gyöngyi, tavalyi társam, lemondta az idei szereplését,
így nem másik pár után kellett (volna) kutatnom. Mindez kb. 1 héttel a kedvezményes
nevezés lejárata előtt. Ekkor nagyon gyorsan el kezdtem kutatni egy új váltótárs
után, de végül Fess biztatására, Ádám beleegyezésével, megkörnyékeztem Herr Gyulát,
a hazai IM főszervezőjét, hogy 1 évvel fiatalabban, mint az indulási korhatár,
engedélyezze az indulásom. Másfél hétig nem jött válasz és már elkezdtem feladni a
reményt, hogy talán még idén teljesíthetem a klasszikus távot. De végül megjött a
várva várt válasz. Indulhatok!

Teltek a napok, hetek, hónapok. Keményen toltam az edzéseket. Még soha nem éreztem
magam ennyire motiváltnak. Elkezdtem megtanulni úszni Ádám segítségével, amit a mai
napig is még próbálok elsajátítani. Mind kerékpáron, mind bringán sokat fejlődtem.

Volt pár verseny előtte, amiről olvashattatok már korábbi posztokban, de nem vittem
őket túlzásba, mert atád nem volt olcsó. Ádi a verseny előtti hetekben szigorú
pihenést javasolt egy, már Gábor által említett, keddi résztávval. Hát kicsit
meglepődtem, mikor leírta nekem, de meggyőztem magam, hogy azért van egy kis
tapasztalata. A környezetemben, akiknek elmondtam, hogy mi volt az edzés, mind
olyan véleményen voltak, hogy nem normális, aki ilyet kiad 4 nappal a verseny előtt
és hülye, aki megcsinálja. Én megcsináltam és másnap feszült a vádlim, izomlázam
volt, fájt az izületem. Lényegében minden baja volt a lábamnak és nem úgy tűnt,
hogy a versenyre csúcsformában leszek. Akkor teljesen pánikba estem. Nem tudtam,
hogy hogyan fogom én így végig csinálni. 1 normális futólépést nem tudtam tenni.
Jött minden okosság: kenőcs, kompresszió, masszázs, ráolvasás. De egészen péntek
estig el voltam kanyarodva és nem is próbálkoztam a futással. Már már
belenyugodtam, hogy ennyi. Nagyon szar lesz és a szintidővel fogok küzdeni. De
megtörtént a csoda! Valami oknál fogva futnom kellett 10-15 métert és ment! Tudtam
futni! Mentem fel a szállásra és önfeledt boldogságban, örömben kiáltottam közre,
hogy “Tudok futni!”. =) Mindenki hülyének nézett, de mikor megtudták, hogy mi a
sztori egyből átérezték.

Pénteken még IronRaymonddal letekertük a kiskört és nyugtáztam, hogy ha marad a
szél, akkor nem lesz finom a bringázás. Mondjuk volt egy szakasz, mikor az utolsó
fordító ráfordított minket a hosszú, Nagyatád felé vezető egyenesre, ami enyhén
lejtett hosszú kilómétereken keresztül és társául fogadta a nem elhanyagolható
hátszelet. Itt lehetett erőlködés nélkül bőven 50 km/h felett siklani. Csak úgy
lobogtak a hosszú, göndör fürtjeim a bukó alatt. Nem mondom, hogy rossz élmény
volt. =)

Vajon hol lehettem...

Eljött a verseny napja, a D-day. Reggel 4.31-kor kelés. 2 szelet lekváros kenyeret, 1 energia szeletet és pár dl isót betoltam az arc mögé, majd jöhetett az öltözés, bringa pakolás és végül az indulás. Az autóban érezhető volt, hogy nem nagyon tetszett a váltósoknak és a segítőmnek az ilyen korai kelés, de csendesen tűrtek. A másik pedig, hogy én is elég feszült voltam. Habár a lábam elég jó volt, de azért tartottam a távtól. Azért nem egy 100m-es síkfutás. Mikor leértünk Gyékényesre elkezdtem a fokhagyma géleket felrgasztani a bringára és az izotóniás pálinkát tartalmazó kulacsokat elhelyezni az erre a célra kitalált tartókban. Vállaimról átkerült a nyomás a kerekekbe, és így egy kicsit könnyebb volt a nap további része. A depó felé haladva Ádámot kiszúrtam és célirányosan haladtam felé, majd bizonyos
információkkal látott el. Többek között, hogy 120-nál és 20 körül szar lesz. Ez a TÉNY nem ért váratlanul, de azért kicsit szíven ütött.

Szépen rendezgettem a dolgaimat és még a rajt előtt maradt egy kis időm a vizes
bemelegítésre. Úsztam kb. 100m-t. Nem akartam túl sokat, mert amúgyis majd’ 4 kilit
fogunk úszni az ágyúszó után és nem is az erősségem az úszás. Gyorsan el is jött a
rajtidő és a pap minden jót kívánt nekünk, majd az ágyúszó után megindult a mezőny.

A szélére helyezkedtem, hogy kerüljem a bunyót, úgysem az első helyért megyek.
Szépen meg is úsztam egy kevéske talp kapargatással és csak úgy elröppent az első
kör. 3-4 ember volt körülöttem, akikkel kijöttem és rajtuk vizezve akartam megtenni
a második kört is. Viszont itt egy érdekes dolog történt. A MÁSODIK kör elején ebben az

Vízből kifelé.

aprócska bolyba alakult ki egy kis bunyó. Az orromról lerúgták az orrtapaszt, a sarkamról lekaparták a leukoplasztot. Üthettem én őket, de nem tágítottak. Itt kicsit besokalltam és megléptem tőlük. Nem kis energia égetése kellett ahhoz, hogy felérjek az előttünk haladó bolyra, de befogtam őket. Az utolsó fordító után lett egy kis tömörülés, nem tudom miért… Már kezdtem érezni, hogy jó lenne már bringára szállni, és egyszer csak megpillantom a célkaput, így ez a gondolatom elszállt és szaporáztam a tempómat. Partra is vettetem magam hamar és egy gyors depózás után már a bringán ültem. Összességében nagyon jól esett az úszás. Sőt, még soha nem esett ennyire jól.

Bringa elején nagyon nem akart csúszni a kaja, ital, de toltam, mert muszáj. A 75 kilis kör elég gyorsan eltelt, jól esett. Az első kis kör is szuper volt. Csak úgy hasítottam az aszfalton. Ennek a körnek a végéig még minden terv szerint haladt és benne volt a lehetséges feliratú dobozban a 12 órás álomhatár elérése. Ezután jött a holtpont és picit

Bringán, még az elején.

megtörtem. Átlendültem rajta és jött a fordító, ami után megkaptam a pofaszelet. Na itt nagyot reccsentem és a tavaszi félmaraton járt a fejemben. Ott is a szél miatt futottam el a távot. Így nem küzdöttem. Szépen,kényelmesen tekertem, mert nagyon féltem attól a bizonyos vörös zónától. Azért zavart picit a dolog, hogy nem keménykedek itt, de azzal nyugtattam magam, hogy még friss triatlonos vagyok és amúgy is korengedménnyel indulok ezen a versenyen és már az is szép teljesítmény, ha “csak” teljesítem. Ezután már lazán tekertem, de ahol tudtam ott ráléptem a pedálra. Soknak éreztem a bringát, de még ez is gyorsabban elszaladt, mint amire számítottam. Viszont néha mintha éhesnek éreztem volna magam, ami már rég rossz… Az egyik tanulság, hogy még az amúgy is nagy mennyiségű ételt még növelni kell, mert futáson nem csúszik annyira. Szóval tankolj! És Ádám blogjában említett dolgot, hogy hagytam még lehetőséget a bringán, csak megerősíteni tudom. Feljebb már írtam az okot.

A futásnál már odaléptem, de éreztem, hogy nem volt elég a kaja bringán, de azért
volt még miből menni, bár nem tudtam maxon égni. Itt már jöttek a hisztik, amit
segítőm, Zsófi, könnyen helyre rakott. Kb. féltáv körül ki kellett állnom egy

Futás elején.

hoszabb technikai szünetre, mert már pár kör óta zavart. Az utolsó 2,5 körre eleredt az eső. Ez jól is jött az elején, mert kicsit felfrissített, de mikor átfagytam, akkor már nem volt jó. Zsófi kínált pulcsival, de úgy voltam vele, hogy már csak 2 kör van hátra. Ha jégeső esik, akkor is végig megy már, nem kell pulcsi.
Hát végig ment, de az utolsó körre nagyon átfagytam és kicsit irigykedve néztem az esőkabátos futókat, míg én tri mezben lépdeltem. És elérkezett a várva várt pillanat. Megláttam a célkaput és beértem! 13.16-os idővel. Ezután semmi más nem
járt az eszembe csak egy forró fürdő és az utána lévő melegítős ücsörgés, mikor már nem fázok. Mentem is a 100m távolban lévő szállás felé és mikor Zsófi utánam szólt. Én meg a köszönet nyílvánítás verbális és non-verbális formáját mellőztem… Pedig
aztán mindent megérdemelt volna csak ezt nem. Ezek után még mondhatni rám parancsolt, hogy irány infúziózni. Hát nem lehetett/nem tudtam nemet mondani. Aztán infúzió után kaja, majd alvás. A másnapi mozgáskultúrám érdekes volt. A lépcsőzési technikám tanítani kéne.

Olyan nincsen, hogy valaki teljesen egyedül készüljön fel és csináljon meg egy
ilyen távot, de akármilyen távot/sportot. Szerintem nincsen egyéni sport. Ezért én
is nagyon sok midnenkinek köszönhetem ezt. Először is Zsófinak, aki segített és
tűrte, kezelte a hisztim és öntötte belém a lelket. Az övé az időm jelentős része,
mert a kajáláson nagyon múlik az ilyen hosszú táv és ő bizony etetett, ahogy kell.
Szilvinek, Dórinak és Janának, hogy elviselték a pénteki hülyeségeimet és csendesen
tűrték a korai kelést szombaton. Coach Molnárnak, aki felkészített a versenyre és
folyamatosan kérdezte, hogy jól vagyok-e. Ezt rendszerint igen választ vonzott és
erre Ádi pedig vmi frappánsan megfogalmazott szöveget mondott, lényegében azt, hogy
akkor tegyem oda a lépést és ne szarozzak. =) Szüleimnek, akik próbálták pénzmaggal
támogatni az indulásomat és biztosítani a nyugis hátteret, habár folyamatosan azt
hangoztatták, hogy nem vagyok képes rá és nem kéne mennem. És köszönöm a
Futériának, akik online küldték az erőt és szurkoltak. És persze köszönöm Gy-nek, hogy visszamondta és szurkolok neki a VB-n! És köszönöm Zsuzsinak, a Bibe2 kozmetika kozmetikusának az életmentő gyantázást. Köszönöm Nektek és persze mindenkinek, aki közvetlen vagy közvetve szurkolt/támogatott stb.! =)

Végére egy kis idézet Ádám blogjából: “Egyedül talán Szabinál éreztem, hogy hagyott a keleténél több leehtőségt kerékpáron, ahhoz képest amiekt edzésen tudott, riportolt. Viszont az ő triatlon történelme valóban egy smsben benne van, szóval van még ott potenciál bőven! Jófelé halad a srác, azt hiszem megfelelő ideákkal , jó útra siekrült állítani.”

Még a végére ezt küldöm mindenkinek:  http://www.youtube.com/watch?v=v9DpPOsWNdQ

Egy emlékezetes társalgás is történt az orvosi sátrat keresve:

Én: Nem tudjátok merre van az orvosi sátor?
Stojesz: De, ott az utolsó. Valami baj van?
Én: Nincs, de egy infúzió jól esne.

És a képek:

Tatai testgyakorlás + mostanság

Júl. 10. Tatai Maraton váltó

Szépen összegyűlt a verseny reggelén a 3 edzésonline csapat a tatai Öreg-tó partján.  3 x 6 fő az rengeteg! Nagyon szuper hangulattal kezdtük már meg a futást. Amit a kánikula csak fokozott. 2. ember voltam így elég volt a rajtoltatás után  kezdenem a bemelegítést. Majd némi váltóhely lokalizálás után megtörtént egy elszúrt váltás.

10-15″-cel előttünk történt szintén egy váltás, és ezt a futót szerettem volna beérni, hogy szélárnyékban végig döcögjek vele. Sikerült is befogni kb. 1 kilinél és elmentem vele. De 500m után már éreztem, hogy ez nem az én ritmusom, így elléptem.  Majd úgy 3 és 3,5 km között történt az első eltévedésem, mikor is a balra, partot követő keskeny ösvényen gondoltam a továbbhaladást. Haladtam is tovább kb. fél kilit. Ott vége lett. Akkor irány vissza és a 2 nyomvonalas úton irány tovább. Néha megpillantani véltem a korábban lehagyott futót, ami később beigazolódott, hogy előttem is volt.

4,5 kilinél egy meglepetés frissítő volt, amiről senki nem tudott, így csak a “jé, ez egy frissítő asztal volt” gondolat vezérelte visszatekintésemből jöttem rá, itt bizony kellett volna a fejre önteni vmi hűsítőt.

Lendületesen közeledve a cél felé ismét útelágazáshoz értem. Egyik lehetőség, hogy egyenesen előre egy hídon át. Másik pedig el balra, követve az oda vélt tópartot. Nekem persze a balos kanyar volt a szimpatikus és pár száz méter futás után vége lett az útnak és az helyi horgász klub tagjaitól kaptam egy kis felvilágosítást, hogy ha véletlenül futó vagyok és versenyzem, akkor eltévedtem. Illemtudóan megköszöntem az információt, amit magamtól biztosan nem tudtam volna realizálni a kis fejemben, és tettem egy 180°-os kanyart. Vissza a hídhoz és át rajta. Ez után nem sokkal a cipőm egyik víz kiengedő lyukába egy aprócska kavics fészkelte be magát, és okozott nekem elég kellemetlen lépéseket a célig.

Innen már elég kanyargós út vezetett a 7,1 km-nél lévő váltózónáig, de végig láttam a tavat. Az időt már nem tudom, de még így a 2 eltévedéssel is egy nagyon erős közepes időt hoztam össze, amivel elégedett vagyok.

A verseny után úszkáltam picit és kipróbáltam az új szerzeményem, egy 2XU neoprént.

Így 1 héttel atád előtt már nagyon megy a ráhangolódás a versenyre. Korábbi emlékeket idézünk fel, videókat nézünk, kapom a rengeteg tanácsot, ami ha szükséges lesz az elborult perceimben, akkor úgysem jutnak eszembe. De hátha. Mindenesetre köszönöm.

2 verzióm van az atádi célidőre. Az egyik a szintidőn belüli célba érés, ami ha nem baltázok el semmit, akkor gond nélkül meg lehet. A másiknál már konkrét terv van, de ezt nem árulom el. Ha sikerül, akkor nagyon örülök, ha nem, akkor megvan a jövő évi cél.

Hangulatom az elég kétarcú. Érzem magamban a tiszteletet és a félelmet a táv iránt, de egyben úgy várom, mint egy kisgyerek a karácsonyt. Viszont ahogy közeleg a verseny és érik a forma, annál erősebbnek érzem magam, ami nagyon is a helyén van. Már azt érzem, hogy szét tudnám szakítani az atádi pályát, de ezzel még várnom kell 1 hetet. =)

Csak egy kis elmélkedés

2010 őszén kezdtem el igazán triatlonra edzeni. Tehát még elég friss vagyok a sportban, szóval mérföldeket tudok még fejlődni. Úszásom nulla volt. Kenusokkal úsztam, ahol a technika egy úszóedző rémálma. Senki nem tanított úszni, csak azt mondták, hogy “Ússz!” és ez csak télen volt 2,5-3 hónapig heti 1x. A kerékpárt, mint közlekedési eszközt ismertem és hajtottam, de mint verseny játékszer nem gondoltam rá. A futást meg küldtük keményen a teljes szezonban. Azzal nem volt probléma.

Viszont nem mindegy, hogy melyik számban fejlődök, mert olyan nincs, hogy mind a 3-ban rohamosan haladok előre. Az úszásnak a sebessége sem elég gyors, de ami rosszabb, az az, hogy hihetetlen sok energiát emészt fel. Szóval először ezen kell beindítanom a fejlődést. Ha energia takarékos, de egyenes vonalú egyenletes mozgásra képes úszást tudok produkálni, akkor elméletileg a bringán is az valódi teljesítményem tudom leadni és nem 30K/h körül ingázok egy tempós távon… És a bringán lehet a legjobban időt lecsípni az összidőből, mert ez  tart a legtovább. És ha az úszás nem szív le teljesen, ami után a bringán nem szenvedek, akkor egy normális futást is tudok produkálni, ami talán a legerősebb számom. Szóval terveim szerint atád után a elmerülök a habokban és rengeteg energiát fogok az úszásom javítására fordítani. Persze csak annyira, amennyire a körülmények engedik, mert érettségin nem kéne megbukni…

Hatvani tri

Júl. 3-án Hatvan és Lőrinczi adott otthont egy sprint távú triatlon versenynek. Az idő hűvösre sikeredett, de szerencsére csak a befutó után kezdett szakadni az eső.  De ne szaladjunk ennyire előre.

Dél körül érkeztünk meg Lőrinczibe, ahol parkolás után bringa összeszerelés, frissítő készítés volt a program. Majd irány a versenyközpont.

Na, a rajtszám átvételnél voltak gondok, mivel egyik Special3 Se tagnak sem érkezett be a nevezése a szervezőkhöz. (Pedig egyénileg nevezett mindenki. Érdekes.) Viszont kedvesek voltak, látták, hogy utaltunk, így szépen elintéztük helyben a nevezést és kaptunk rajtszámot.

Miután a kezemben volt a rajtszám mindent előkészítettem a depózásra és átöltöztem. Ezután jöttek a beszélgetések. Jó volt beszélgetni rég vagy soha nem látott arcokkal, akiket csak online ismertem meg, viszont olyan is akadt, akivel szerettem volna beszélni, de sajnos 2-3 szónál többet nem sikerült.

Bárkivel beszéltem a taktika a következő volt: Rajtnál vár 3-5″-t, majd csak akkor indul el. Gondoltam ez érdekes lesz, mert akkor senki nem fog elindulni, és a “bunyó elkerülős” taktika mégsem fogja elkerülni a bunyót.

A rajt közeledtével elkezdtem a bemelegítést gyógytornával vegyítve, majd felráncigáltam a szar neoprénem, mivel a víz hőfoka nem volt meleg. =)

Laza úszást terveztem, mert ez a gyengém és még mindig pusztítom a laza tempónál is az energiát… Miután ellőtték a rajtot, próbáltam keresni megfelelő lábvizet, de sehol nem találtam. Így egyedül úsztam, de éreztem, hogy vannak mögöttem a közelben, így lehet bolyom a bringán. 

Mikor kiértem a vízből éreztem, hogy sok energia elment. Ezen nagyon kell még dolgozni… A depóban nehezen jött le a neoprén, amivel elég sok idő ment el. Viszont mikor kiértem sehol nem láttam bringást. Hol a bolyom?! Eltűntek, de előttem a hosszú egyenesben sem láttam senkit. A T1 végén 15’48” az időm.

A víz melegebb volt, mint a levegő. A bringán teljesen megfagytam, lemerevedtem, beton lett a lábam. Elég jó volt maga a pálya. Néhány emelkedő, majd lejtő, ami elég gyors kerékpározást tesz lehetővé, de nem ment. Bármennyire is pörgősre vettem a tekerést, nem akartak olvadni a lábaim.

Mikor jött a T2 sehol nem volt semmi jelzés, figyelmeztetés, így nem tudtam kibújni a cipőből. Így szépen betrappoltam a bringás cipőben a depóba. Szerencsére nem volt messze a helyem. Gyors váltás és mehet a futás. A T2 végén 58′ 50″ az időm.

Az első 500m nagyon szar volt, de 1 kilinél már éreztem, hogy kezdek feloldódni. Innen már viszonylag tűrhetően ment, de féltávnál benéztem a fordítót és a cél felé mentem. Kb. 3 percbe telt mire megtaláltam a jó irányt. Egy kb. 20 perces futásnál nem kis szám ez… Ezután már minden meghajtó működött és tettem a lábakat egymás után. És beértem. Az összidőm 1h 21′ körül van, mert a végén elfelejtettem lenyomni a stoppert.

Az atádi hosszútáv előtt mindenképp jó volt gyorsaság megtartására, de még nem érzem az ilyen gyors sprint távokat.