Győri látogatás

Okt. elsején reggel 6.30-kor indultunk a fővárosból a célul kitűzött lokáció felé. Egy nem rövid, hanem hosszú utazás után meg is érkeztünk rendben és a nevezést is gyorsan elintéztük. 11.00-kor kezdett az én kor és súlycsoportom. A kezdő nyomásom 85kg volt. Tiszta nyomás volt, majd a következőnek 87,5 kg-t adtam meg. Ez is tiszta volt. Harmadik nyomásnak 90 kg-t mondtam, ez még edzésen nem ment ki, de nem is nyomtam maxokat, de bíztam magamban. Befeküdtem a súly alá. Hidaltam. Vállak, csípő lent. És kiemeltem. Leengedtem, ahogy mellkast ért elhangzott a vezényszó – ‘Press’ – és én nyomtam. Szépen, lassan egyenesedett ki a kar, tiszta nyomás. Kor és súlycsoportos 3. helyezésre volt ez elegendő, ami azért nem rossz egy triatlonistától, exkenustól. =) Ezután szurkolás a kajak-kenu maraton VB válogatón és Gyöngyi látogatás.  Majd indulás haza.  Itthon pedig egy hatalmas alvás. Na, vmi ilyesminek kellett volna történnie, de nem ez történt. Sokkal mókásabb és kalandosabb volt a történetünk. =)

Egy kisebb kitérővel és késéssel indultunk el, de ez nem baj. Bele van ez számolva. Komáromnál beleakadtunk egy kis határátkelős dugóba. Kerültünk erre, kerültünk arra, de ugyan oda jutottunk vissza… Itt már körvonalazódott, hogy ebből elég szoros menetrend lesz, hogy odaérjünk időben. Némi haladás után vettük csak észre, hogy 200m-rel odébb van egyenesen haladó sáv is már és nem kell totyogni a határ felé. Robogunk tovább a gépállattal. Ácsnál egy kis tankolás, majd realizálás, hogy bal hátsó kerék defektes… Csomagtartó kinyit, pótkerék megnéz. Pótkerék egyenlő egy üres felnivel… Se emelő, se kulcs, se semmi… Tanácskozás, majd kimegyek az utcára körülnézni. Találtam is egy szervizt, ahova be is mentünk miután a gépkocsival odagurultunk. A szerelő reakciója a történetre: Lazák vagytok, mint a rigalánc! Nagyon kedves volt és megcsinálta nekünk a kereket, nagyon kevés maniért. Ezután egyenes út volt Győrig, ahova a csoportom kezdésére értünk oda. Az ETO parkban 450!!!Ft-ért vásároltunk meleg ételt magunknak, ami finom is volt és egészséges is, de legfőképp minőségi tápanyagban gazdag. Tágra nyílt szemekkel és leesett állal néztük az emeletről kegyesen leívelő csúszdát. Verseny

Vajda Attilával közös kép! =D

nézés és okosságok gyűjtése után elnéztünk a Duna partra, hogy meglátogassuk Gyöngyi barátosnémat, akit nagyon régóta nem láttam. Beszélgetés, szurkolás a VB indulásért küzdő bátor harcosoknak, majd tovább állás. A helyszín ismét az ETO park. A fekve nyomó verseny eredményhirdetése kezdődik. 3. helyezett lettem volna, ha minden összejön. Na, sebaj Fitparádén belecsapunk már a lecsóba és keményen nyomjuk a súlyokat. Ezután hazafelé vettük az irányt. Út közben teknősimádó Franklinnel (Zsófiácskamókácska) való e-mailezés volt a hasznos időtöltés. A “szerinted mit kaptam a versenyen?” kérdésre egyből kontrázott szintén kérdéssel, ami így hangzott: Plüssteknőst? . Imádom a leányzót! =D Ő nem rózsaszínben, hanem teknősökben látja a világot! Mikor beértünk Bp. területére a Feneketlen-tónál hirtelen felindulásból Lipi megkérdezte, hogy nem szívunk-e egy vízipipát. A válaszom elkezdése után már kanyarodott is az autó és parkoltunk. 1 órás pipázás, kajálás, beszélgetés és iszogatás után folytattuk az utunkat, ami most már tényleg véget ért.

Következő állomás: Okt. 16. Fitparádé Scitec Raw fekvenyomó verseny
Szurkolni szabad! =)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s